Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a kormány újból visszaküldi a felsőoktatási törvény tervezetét.
Hoffmann Rózsa a Fidesz-KDNP frakcióülését megelőzően elmondta: már majdnem készen vannak a felsőoktatási törvény joganyagával. A politikus nem számít arra, hogy a kormánytól esetleg visszajön a munkaanyag. A keretszámokra vonatkozó szabályozásnak - amely nem része a felsőoktatási törvénynek - november végéig kell elkészülnie - tette hozzá a politikus.
Bódis József, a rektori konferencia elnöke kedden elmondta: pénteken olyan állapotba kerülhet a nemzeti felsőoktatási törvény koncepciója, hogy azt a rektorok is megismerhetik. Ezután két napon belül a Magyar Rektori Konferencia tagjai érdemi véleményt tudnak mondani róla.